Az AI-ötleted önmagában még nem nyomtatható – mi tesszük azzá.

Az AI megtervezte?
Tegyük gyárthatóvá!

Azért vagy itt, mert már tudod: az AI-ötleted önmagában még nem nyomtatható. Mi tesszük azzá – emberi kézzel, 28 év gyártás-előkészítői tapasztalattal. Bármelyik AI modellel született is a terved, nálunk jó kezekben van.

Rólad

Azt biztosan tudjuk: szeretnéd végre legyártva, a kezedben tartani, amit megálmodtál – nem fájlként, ami a gépeden porosodik. (Ki ne szeretné?)

Azt is sejtjük – mert sok hozzád hasonlóval dolgoztunk már –, hogy a lelkesedés után jönnek a kérdések. És nem csak a nyomdánál: a terved lehet, hogy a falra kívánkozik kézzel festett képként, vagy egy stand, egy kirakat, egy dekor látványterve. A képernyőn mind gyönyörű – de mik a lépések, amíg kézbe vehető, falra akasztható vagy felépíthető valóság lesz belőle? Egy biztos: nem a terveddel van baj – a látvány és a megvalósítható valóság két külön műfaj.

Ugye magadra ismersz, nézd csak:

    Ismerős? Akkor jó helyen jársz. Lejjebb megmutatjuk, mit kezdünk vele – és azt is, kik vagyunk mi.

    Szolgáltatások

    Így lesz az AI-tervedből kézzel fogható termék

    Bármit, amit az AI megtervezett neked – mi a látványtervből kivitelezésre alkalmas fájlt alkotunk. A terv a tiéd marad, mi a műszaki fordítást végezzük el.

    ▼ görgess – a kilenc út, párosával

    A folyamat

    Hogyan?
    Három lépésben.

    Elküldöd a terved

    Úgy, ahogy van: PNG, JPG, akár képernyőkép a beszélgetésből, amiben a kép készült. Nem kell konvertálnod, nem kell rendezned semmit.

    És nem kell hozzá semmilyen „nyomdai tudás” sem – hogy mi a CMYK, a kifutó vagy a vektor, az mostantól a mi gondunk, nem a tiéd.

    Te csak annyit írj mellé, mire szánod – névjegy, molinó, csomagolás –, a többit elintézzük.

    Mi gyárthatóvá építjük

    Itt történik az igazi munka. A képedet kézzel, vektorosan újraépítjük, hogy bármekkora méretben éles maradjon – a névjegytől a molinóig.

    Beállítjuk a CMYK/ICC színkezelést, a Pantone- és direktszíneket, a kifutót és a vágójeleket, a tipográfiát pedig hosszú magyar ékezetekkel rendezzük.

    Minden mozdulat döntés, nem gombnyomás – ahol a műszaki tudás kevés, ott az ízlés és a tapasztalat dönt.

    Visszakapod a teljes csomagot

    Előbb kommentált digitális proofot kapsz: megmutatjuk, mit igazítottunk és miért – gyártásba csak a jóváhagyásod után megy bármi.

    Aztán a teljes csomag: nyomdakész PDF, korlátlanul nagyítható vektorfájl, képernyős előnézet és gyártási útmutató a kivitelezőnek.

    A legtöbb munkánál 24–48 órán belül.

    A kivitel erősíti a szabályt

    Nézd meg közelről

    Messziről szép? Közelről is legyen az. Saját mintaprojektjeinken mutatjuk meg, mit jelent a gyártható minőség – nyomatról fotózva, nem képernyőről álmodva.

    Minden darab mögött többféle mesterség dolgozik egyszerre: színkezelés, vektorgrafika, tipográfia, gyártástechnológia – és az a szem, amelyik tudja, mit bír el a felület. Ahogy a műhelyünkben mondjuk: „a mesterség maximuma, a művészet minimuma."

    Kiemelt szolgáltatásunk

    Festmény festőművésztől
    AI tervből

    Gyönyörű lett a terved – és a falra kívánkozik. Festőművészeink kézzel, valódi vásznon alkotják újra: élő, texturált felület, egyetlen példány, eredetiség-igazolással. Az alkotásod lelke, a lényege nem veszhet el – ezt vállaljuk.

    Miért pont mi?

    A repró visszatér

    Volt egyszer egy szakma, amelyik pont azt tudta,
    amire most van szükséged.

    A kilencvenes években, amikor egy nemzetközi márka Magyarországra jött, nem grafikust keresett, hanem repró stúdiót: olyat, amelyik egy életlen fotóból és egy kéziszkennerrel beolvasott „eredetiből” elő tudta készíteni a 7×2,5 méteres molinót szitanyomásra – direktszínekkel, vektorizálással, ékezetpótlással. Az a molinó ott lógott a Tabánban, a színpad fölött. Ezt hívták repró munkának: fordításnak a látvány és a gyártás nyelve között.

    Most pedig minden kezdődik elölről. Megint ott egy gyönyörű terv, amit a gyártógép nem ért. Megint ott egy betűtípus, amivel egyetlen javítást sem lehet begépelni. És megint kell egy kéz, amelyik a látványból gyártható valóságot épít. Mi 28 éve ezt csináljuk – csak ma a berlini fax helyett a te AI-terved érkezik. Ez a tapasztalat a fedezete annak, amit írásban vállalunk.

    Nyomdáknak, kivitelezőknek

    Add át a bajlódós fájlokat

    A problémás ügyfél-fájlokat add át nekünk: 24–48 órán belül gyárthatóan kapod vissza. Te gyártasz, a műszaki fordítást elintézzük – nyomdakész fájl, határidőre.

    Gyakori kérdések

    Milyen fájlt küldjek?

    Amid van: PNG, JPG, PDF, akár képernyőkép a beszélgetésből, amiben a kép készült. A többi a mi dolgunk.

    Mennyire változik meg a tervem?

    Csak annyira, amennyire a gyártás megkívánja – és csakis veled egyeztetve. A terved marad, aminek megálmodtad; mi a gyártható mását építjük meg: élesen, helyes színekkel, bármekkora méretet elbírva. Ha valahol a technológia miatt egyszerűsíteni kell, azt a proofon előre megmutatjuk – az alkotásod lényege nem veszhet el.

    Mennyi az átfutási idő?

    A legtöbb munkát 24–48 órán belül adjuk vissza. Az összetettebb feladatoknál (csomagolás, nagyformátumú újraalkotás) előre megmondjuk a határidőt – és tartjuk.

    Mennyibe kerül?

    Munkája válogatja – ezért minden tervre egyedi ajánlatot adunk, gyorsan és kötelezettség nélkül. Az árszintünkről nem csinálunk titkot: nézd meg az ár-ízelítőt lejjebb, a portfólióban pedig munkánként a jellemző ráfordítást is megmutatjuk.

    Hol gyártathatok?

    Bárhol – a tőlünk kapott fájlt bármelyik digitális nyomda, ofszetnyomda, gyártó vagy kivitelező első szóra befogadja. Ha kéred, a kivitelezéshez is adunk útmutatót.

    Nem elég egy ingyenes vektorizáló program?

    Egyszerű formáknál sokszor igen – próbáld ki nyugodtan. A gond ott kezdődik, ahol a tét: az automata átrajzolás részleteket talál ki, amik nincsenek ott, és elveszít olyanokat, amik igen. Mi kézzel rajzolunk újra, és minden vonalról döntés születik – ezért tudunk garanciát is adni rá.

    Tényleg bármelyik nyomda vagy kivitelező elfogadja a fájlt?

    Igen. Amit kiadunk a kezünkből, azt bármelyik digitális nyomda, ofszetnyomda, gravírozó, szitaüzem vagy plotteres elsőre befogadja – ezt írásban vállaljuk, mert 28 év alatt nem volt másképp, és nem is lesz.

    Ugyanolyan lesz nyomtatva, mint a képernyőn?

    A képernyő fénnyel keveri a színt, a nyomat festékkel – a kettő nem ugyanaz a világ, és ezt csak az nem mondja el neked, aki nem vállal érte felelősséget. Mi előre megmutatjuk proofon, mire számíts, és úgy hangoljuk a fájlt, hogy a különbséget észre se vedd.

    Tudástér

    Nyomdai fogalmak érthetően, AI-kontextusban – és friss írások a műhelyből. Mindegyik egy kattintásra.

    nyomdAI kisokos

    58 nyomdai fogalom egy helyen – kifutó, CMYK, ICC-profil, vektor… érthetően, az AI-buktatókkal együtt.

    Tovább a Tudástérbe
    Átlátható árszint

    Ízelítő az árainkból

    Minden munka egyedi ajánlattal indul – de azt szeretjük, ha előre tudod, milyen színvonalra számíthatsz. A portfólióban a jellemző ráfordítást is megmutatjuk munkánként. Teljes árlista »

    Repró
    Repró munkadíj
    – minden munka két módosítási kört tartalmaz; a legkisebb számlázási egység a megkezdett fél óra
    12 000 Ft / 30 perc
    További módosítási kör10 000 Ft / 30 perc
    Tanácsadás, szakértés
    – vitás kérdésekben (a grafikusoddal, a nyomdáddal) független szakvéleményt adunk; kérésre a gépindulásnál is ott vagyunk
    30 000 Ft/óra
    Nyomtatott, kommentált proof
    – A4, 1:1 méretben vagy részletproof; a kommentár azt jelenti, hogy melléírjuk: mit igazítottunk és miért, és mire figyelj a gyártásnál
    9 900 Ft
    AI-Művek
    Festmény festőművésztől
    – az ár mérettől, technikától és részletgazdagságtól függ; hogy el tudd képzelni: egy jellemző 100×150 cm-es absztrakt vászonkép
    jellemzően 280 000 Ft-tól
    Hiperrealisztikus airbrush-festmény
    – aprólékos szórópisztolyos technika, fotórealisztikus részletekkel: ahogy a legendás Harley-tankokon, bukósisakokon, gitártesteken. És nálunk repró-eszköz is: amikor a generált képet méretre kell hozni vagy úgy módosítani, hogy minden más érintetlen maradjon – a hiányzó részleteket kézzel festjük újra
    300–500 000 Ft
    Dekor-Telep
    Gyártás és helyszíni installáció
    – látványterv és helyszín bejárás után, minden esetben
    egyedi ajánlat

    Ha a terved megvan,
    a többi a mi dolgunk.

    Nem egy újabb eszközt kínálunk: felelősséget vállalunk – emberi ízléssel, döntéssel és 28 év gyártás-előkészítői tapasztalattal. Te megálmodtad, mi vállaljuk, hogy meg is valósul.

    Automata megoldásból sok van, olcsóból még több – felelősséget egyik sem vállal. Mi igen: írásban, határidővel, diszkréten.

    Küldd át a terved – 24 órán belül ajánlatot kapsz.

    Mi a fontosabb neked?

    Húzd oda a pontot, ahol a saját válaszodat érzed – nincs jó vagy rossz, mi ehhez igazodunk.

    « Tökéletes másolatTökéletes nyomat »

    Az ajánlatkérés nem jelent semmilyen elköteleződést.

    Egy terv, három irány. Amibe most belekezdtél, annak nálunk van folytatása is – ugyanaz a kéz viszi tovább.

    AI Repro Stúdió

    Az AI-tervedből nyomdakész, gyártható fájl – emberi kézzel, írásos garanciával.

    Nézd meg »

    Dekor-Telep

    Amikor a fájl kevés: gyártás és helyszíni installáció – nyomtatás, dekor, kivitelezés egy kézből.

    Nézd meg »

    AI-Művek

    Amikor a nyomat kevés: a tervedből kézzel festett, egyedi mű – festőművész és reprós szakember párosában.

    Nézd meg »

    Kapcsolat

    AI Repro Stúdió · 1093 Budapest, Közraktár u. 12/b
    Tel: +36 30 823 0754 · E-mail: studio@airepro.hu